BonusBONUS Felmosó vödör csavarókosárral 18 l strong

Méret

 felmosóvödör minden háztartásban kritikus pont, és sok esetben fogyóeszköznek számít. Szinte mindenki fel tudja idézni azt a rémálmot, amikor a felmosófej kicsavarása során egy rossz mozdulat következtében felborul a vödör és a víz elönti a padlót. Mindezeknek a kellemetlenségeknek vége, a BONUS 18l-es felmosóvödröt extra tartós kivitelben készítettük el, amit a megnövelt falvastagság és a kiegyensúlyozott tömegközpont garantál. Nincs többé labilis vödör, ami az első mozgatáskor felbillen, a nyél a biztonságos rögzítésnek köszönhetően nem pattan ki, így valóban hosszú távra tervezhetünk vele. Ami igazán kellemessé és kiemelkedővé teszi, az nem más, mint a spirálos csavarókosár, melynek megnöveltük a réseit és csavarodásgátló bordákkal láttuk el, így erőkifejtés nélkül szabadulhatunk meg a felmosófej által felszívott víztől.

Szettben is elérhető

A másik nagy előny a 18 literes űrtartalom. Többé nem kell néhány négyzetméterenként vizet cserélni, hiszen a nagy mennyiségű felmosó-folyadék akár több helyiségre is elegendő lehet. Arra is figyeltünk, hogy a takarítás végeztével könnyű legyen kiönteni a vizet. A kényelmes, ergonomikus kialakításnak köszönhetően nem okoz gondot a vödör felemelése, így még a nagy mennyiségű folyadékot is könnyedén kiönthetjük.

Egy ilyen prémium háztartási kedvenc a hatékonyságon túl a megjelenésével is felhívja magával a figyelmet. Végre nem kell rejtegetni, bátran tarthatjuk a konyhában látható helyen, a matt és csillogó felületek váltakozása kiemeli a csodaszép színkombinációkat. A három féle dizájn, piros-gránitszürke, lila-zöld és pink-orgona minden konyha vagy fürdőszoba hangulatát feldobja.

 
 
Öko tipp a fenntarthaó jövőért

Öko-tipp: Felmosás után alaposan öblítsük ki a vödröt és a felmosófejet is, ezt követően pedig teljesen szárítsuk ki. A vödörben hagyott piszkos víz ugyanis rendkívül hamar büdössé válik, a koszosan megszáradt felmosófej pedig tovább tárolja a kórokozókat.

Magyar Termék
Magyar Termék

Magyar Termék, Hazai Termék vagy Hazai Feldolgozású Termék védjeggyel ellátott termék.